Aktuális pályázatok
Bölcsőde rekonstrukció és férőhelybővítés Nyíradonyban

Befejeződött a Nyíradonyi bölcsőde bővítése és átalakítása
( dokumentum letöltése -.pdf )
2012. augusztus 09-i projektzáró rendezvénnyel befejeződött a Nyíradonyi Bölcsőde bővítése és átalakítása. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló projekt keretében a Nyíradonyi Önkormányzat összesen több mint 123 millió forintot fordított a bölcsőde fejlesztésére, amelyből több mint 74 millió forint volt az uniós forrás.
A projekt keretében megvalósult az intézmény energetikai korszerűsítése, valamint a ráépítésnek köszönhetően egy új földszinti csoportszoba kialakítására is lehetőség nyílt. A munkálatok során a nyílászárók nagy részét kicserélték, valamint új fűtési rendszert is kapott a bölcsőde felújításra került része. A korábban 28 férőhelyes intézmény a projekt eredményeként immár 42 gyermeket tud fogadni.
A projekt eredményeként a Bölcsőde 42 férőhelyes, akadálymentesített, korszerű intézmény lett, mely korszerű eszközparkjával igazán magas színvonalú bölcsődei ellátást tesz lehetővé. A megnövekedett kapacitásra tekintettel két fő felsőfokú szakképesítésű gondozónő és egy fő kerti munkás dolgozóra is szükség lesz a jövőben.
Szeresd Egészségedet, mert ez a jelen.
Védd a kisgyermeket, mert ez a jövő.
Őrizd szüleid egészségét!
Mert a múlton épül a jelen és a jövő. /Bárczi Gusztáv/
Intézményünk múltja 34 évre tekint vissza Nyíradony község akkori vezetői fontosnak tartották, hogy lehetőséget biztosítsanak és segítség a fiatal családosokat, a 3 éven aluli gyermekeik bölcsődében való elhelyezéséhez. 1969. március 15-én Nyíradony, Dózsa U. 7. sz, alatti telephellyel 40 férőhelyre kapta meg intézményünk működési engedélyét.
Nyíradony város, Vámospércs város, továbbá Nyíracsád, Nyírábrány, Nyírmártonfalva, Fülöp, és Újléta község közigazgatási területén,
A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében.
A bölcsődei gondozás-nevelés feladata a három éven aluli családban nevelkedő gyermek testi és pszichés szükségleteinek a kielégítése, fejlődésének elősegítése. Bölcsődénkben a gyermekek napközbeni ellátásaként a családban élő gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését szervezzük meg azon gyermekek számára, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.
Bölcsődénk családi házakkal körülvett, szép környezetben helyezkedik el. Négy csoportszobából, két átadóból és két fürdőszobából áll, a gyermekekhez kapcsolódó terület. Az udvaron kicsiknek és nagyoknak elkülönített rész biztosítja a szabad levegőn való tartózkodás lehetőségét.
Az akkor üzembe helyezett modern bölcsőde kiváltotta a helyi lakosok, illetve fiatal szülők érdeklődését. Kezdetben tapasztaltunk némi idegenkedést, mivel nem ismerték a bölcsőde funkcióját. Nem nyerhettek betekintést a gyerekek ellátásával kapcsolatos munkába. Ebben az években még ilyen vonatkozásban a zártság jellemezte a bölcsődéket. A megnyitás évében a 40 férőhelyre 37 gyerek nyert felvételt.
Az alábbi csoportok indultak:
- csecsemő
- tipegő
- nagytipegő
- kisóvodás.
Az alkalmazottak létszáma: 13 fő.
Munkaköri megosztás:
-intézményvezető: 1 fő
- gyermekgondozónő: 6 fő
- technikai dolgozó: 6 fő
A napi üzemeltetési idő 12 óra volt. Az intézmény bútorzata, felszereltsége folyamatosan biztosította a napi folyamatos munka végzését. A napirend párhuzamossága nem tette lehetővé a gondozónő és a gyermekek közvetlen, meghitt kapcsolatát, ezáltal a gyermekek személyiségének fejlődése nem volt nyomon követhető. A színvonalas munka érdekében a dolgozók folyamatosan nyertek beiskolázást a szakképzettség megszerzésére.
A '70-es években megnövekedett az igénye a szülőknek gyerekük bölcsődei ellátásának biztosítására, ugyanis nőtt a születések aránya. A negyven férőhelyes bölcsődében 55-60 gyereket kellett ellátnunk.
1981-ben nyert intézményünkben bevezetést a folyamatos napirend, valamint a felmenőrendszer. Ez elősegítette a gondozónő és a gyerek közötti személyes kapcsolatot. A gyermekeken először a saját fehér neműjük, és végül az egész ruházatuk rajtuk maradt. A bölcsőde nyitottabb lett, a szülők is nyugodtabbá váltak.
A folyamatosan megjelenő módszertani levelek és irányelvek nagymértékben elősegítették a zavartalan, színvonalasabb munka végzését. Ehhez párosultak a házi továbbképzések, valamint a Módszertani Bölcsőde által szervezett 5 évenkénti szakmai képzések is.
A kitűzött feladatok és célok eredményes megvalósításához a munkaértekezletek és munkatársi értekezletek is alapul szolgáltak.
Mindenkori célunk: - a tennivalók és az elvárások hézagmentes elvégzése.
Az elért eredményeket elősegítette a szülőkkel kiépített jó kapcsolat, a szülői értekezlet, a családlátogatás valamint a bölcsődeorvos munkája.
A 80-as években kezdtük érezni a Gyes bevezetésének hatását. Csökkent a bölcsődére igényt tartó szülők száma, majd ehhez párosult a munkanélküliség is. Olyan szociális körülmény alakult ki a családoknál, hogy mellőzniük kellett a gyermekük intézményi ellátásának igénybevételét. Az évek során ez a helyzet csak tovább rosszabbodott. A normatív támogatása a bölcsődénknek megszűnt a rendszerváltás során.
Nagyközségünk 1992-ben nyerte el a városi rangot.
Az intézmény fenntartását az önkormányzat biztosította teljes egészében.
A bölcsőde szakfeladatán kívül évek óta biztosított szolgáltatásai:
1. Időszakos gyerekfelügyelet
2. Játszócsoport
Ezen szolgáltatások ellenére, intézményünk rendkívül kritikus helyzetbe került, a megszűnés veszélye állt fenn. Elkerülve az intézmény megszűnését 2000. januárban megtörtént az intézmény férőhelyének csökkentése 25 főre. Két csoport nyert kialakítást.
A dolgozói létszámot 7 főben engedélyezte az önkormányzat képviselő testülete. Ezáltal az épület egyik oldala teljes mértékben lezárásra került.
A bölcsődei nevelés segíti a gyermek személyiségének formálódását, mindennek előtt szocializációs kézségének fejlődését. Nyílt napok alkalmával lehetőséget biztosítunk a szülőknek, hogy betekintést nyerjenek a bölcsődében folyó munkába, hogy ezáltal meggyőződhessenek a gyerekek tevékenységéről. A gyerekek bölcsődei életét tartalmassá teszi még az intézményben megtartott ünnepekre való készülődés öröme, hangulata. ( farsang, születésnap, húsvét, gyereknap, anyák napja, télapó, karácsonyi ünnepek.
A munkákat igyekszünk öntudatos célra irányulóan végezni. Új gyerekek fogadására megteremteni és kellően elkészíteni a mielőbbi beilleszkedésükhöz az optimális feltételeket.
Intézményünk minőségpolitikája:
Munkánk során fontos célunk az eddig elért eredményünk színvonalának emelését. A szülők és gyermekek igényét a megváltozott elvárások szerint kielégíteni.
Irányvonalunk: az ellátás minősége
Célunk: A hibák feltárása és megszüntetése, hiszen a szakma belső igénye az, hogy a legkorszerűbb gondozás-nevelés feltételeit megteremtse. Az elvárás kettős: - az ellátottak elégedettsége; - a szakmai megfelelés.
Célokat tűzünk ki, mérjük a cél elérését, elemezzük az eltéréséket, intézkedéseket teszünk a változásokra a cél elérése érdekében.
Ellenőrizzük az intézkedéseket, mennyire hozzák meg a kívánt eredményt.
Szempontok a cél eléréséhez
- Korszerű elveken alapuló gondozása,nevelés biztosítása
- A gyermek egyéni szükségleteinek kielégítése
- Szakmai tudásunk és ismereteink bővítése, fejlesztése
- A munkatársak motivációja, elégedettsége
- A szülők együttműködése, támogatása
Az intézmény létrejöttének célja, a társadalmi és gazdasági változások miatt a családok életszemlélete és életkörülményeihez igazodva végezzük a gyermekek napközbeni ellátását. A boldog gyermekkor nyújtásához figyelembe vesszük képességeket, a fejlődéseik során az egyes gyermekek különböző adottságait.
A környezet kialakításánál zavartalan mozgás és játéklehetőséget kell biztosítanunk, ahol elképzelésük érvényesül. Ugyanakkor tevékenységre motiváló, segíti a gyerek szocializációját az állandóság és a szabad játékválasztás lehetőségének biztosítása mellett.
A szülők visszajelzése alapján tudjuk lemérni, hogy az intézmény küldetése milyen szinten valósul meg. 
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kivitelezési szerződés 1. számú módosítása
A végéhez közeledik a bölcsőde rekonstrukció és férőhelybővítése2012. május 22.
A sikeres oktatás a jövőtervezés elengedhetetlenül fontos alappillére. A „Bölcsőde rekonstrukció és férőhelybővítés Nyíradonyban” című pályázat sikeressége híven tükrözi, hogy ezzel a városvezetés is tisztában van. A nagy volumenű pályázat úton van a megvalósulás felé.
Nyíradony város fontos szerepet tölt be a kistérség vérkeringésében, legyen szó gazdasági, foglalkoztatottsági vagy oktatási mutatókról. Ám ez a fontos szerep felelősségteljes kötelességeket is ró a városvezetésre. Az oktatásügy különösen alapos megtervezettséget és tisztánlátást kíván meg, hiszen eredményeit túlnyomórészt hosszú távon mutatja fel. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A „Bölcsőde rekonstrukció és férőhelybővítés Nyíradonyban” című, ÉAOP-4.1.3/B-2f-2010-0002 számú pályázat tükrében azt láthatjuk, hogy a városvezetés messzemenően felmérte, és tisztában van ezzel a felelősséggel. Az átfogó strukturális és intézményi felújítás célja nemcsak a komplex felújítás, de egyben az európai színvonalú oktatási környezet megteremtése is. A mintegy százmilliós nagyságrendű pályázat sikeressége a felelősségteljes jövőépítésről szól, és nem pusztán helyi érdekeket szolgál, lévén a fiatalok megtervezett és szakszerű oktatása, nevelése a legalapvetőbb közösségi érdekek közé sorolandó.
A beruházás elérte a 70 % -os készültségi fokot.
A kivitelezést a 2011. november 22-én történt munkaterület átadást követően a közbeszerzési eljárás nyertese, a Debreceni székhelyű D&D BUILDER Építőipari és Kereskedelmi Kft. végzi. A tavaly ősz óta tartó munkálatok eredményeként az épület szerkezetének 100 %-a elkészült.
Az épület főbejáratán és északnyugati épületrészén a gyalogos forgalom számára akadálymentes bejárást biztosítunk 5%-os lejtésű rámpa építésével. Akadálymentes parkoló kialakítása folyamatban van az épület főbejárata mellett.
Szintén a főbejárat mellett kerül kialakításra az emeletet kiszolgáló lift - szervizhelyiség és lépcsőház. Jelenleg az épületgépészeti munkálatok folynak. Az épület földszintjét a nyugati irányba is bővítjük. Az épület emeletráépítését vasbeton pillérek és gerendák segítségével oldottuk meg. A meglévő konyha épületének homlokzati nyílászáróinak cseréje is megtörtént, fokozott légzárású, hőszigetelt, műanyag nyílászárók kerültek beépítésre. A konyha épületének teljes homlokzata hőszigetelést kap.
A tervek szerint az építkezés 2012. június 15-én fejeződik be.

Részletek >>
Nyíradony Város belterületi csapadékvíz elvezető rendszer bővítése
2012/05/15Megépült a Nyíradony belterületi csapadékvíz elvezető rendszer
2012. május 15-én ünnepség keretében jelképesen átadásra került a város belvízcsatorna beruházása. Nyíradony lakói mindannyian tapasztalták az elmúlt év alatt, hogy az utcákon, tereken folyik az építkezés, majd a helyreállítás. Az utcákon mára csak a gondosan elsimított aszfaltfelület mutatja, hol dolgoztak az építők.
Ez alkalomból a kivitelező Debreceni Mélyépítő Holding Kft., valamint Nyíradony Város Önkormányzata közösen tartott Zárórendezvényt, ahová a beruházás megvalósulásában jelentős szerepet betöltő embereket hívtak meg. Dr. Szakolczai Zsolt, a Debreceni Mélyépítő Holding Kft. ügyvezető igazgatója megköszönte a bizalmat, amellyel a szigorú közbeszerzési eljárást követően a város megbízta a közelmúlt legnagyobb beruházásával. Külön kiemelte az itt lakók türelmét segítőkészségét - és több más mellett - elismerését fejezte ki Dalanics Lászlónak, a Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatójának, aki a város üzemeltetés részéről nyújtott jelentős segítséget a kivitelezés előrehaladásához. Dr. Szakolczai Zsolt arról is beszámolt, hogy a beruházás határidőre a kiviteli terveknek megfelelően készült el, mely csatorna-hálózat alapvetően gravitációs rendszerű, az összes gravitációs csatorna hossza 2323 méter, a kialakított záportárazó befogadóképessége 15.000 m3. A beruházás megvalósítása mérföldkőnek számít a település életében – fogalmazta meg Czirják Éva projektmenedzser a köszöntőjében. A jelenlegi nyomvonalán épült meg az elvezető csatornahálózat. A város az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül. A csapadékvíz elvezetésének feladatát feliszapolódott árkok látták el, mely az utóbbi években többször is károkat okozott, az udvarok, lakóházak elöntése által. Az önkormányzat olyan megoldást szeretett volna találni, mely hosszú távú és biztonságos: a felszíni vizek elvezetését burkolt csatornarendszer kiépítésével oldotta meg. A fejlesztésre 2010-ben nyílt lehetőség az Észak-alföldi Operatív Program „Belterületi bel-és csapadékvíz-védelmi fejlesztések” című pályázati konstrukció keretében. A beruházás összköltsége 270 284 385 Ft, amelyből 243 255 947 Ft a megítélt támogatás, és 27 028 438 Ft az, amelyet a településnek kell önrészként hozzátennie a megnyert összeghez. Az önrész 60%-nak kiváltására is sikeres pályázatot nyújtott be az önkormányzat a Belügyminisztériumhoz. Az események 2011. tavaszán felgyorsultak. Megkezdődött a közbeszerzési eljárás, ezzel egy időben a hiányzó pénzforrások előteremtése, és a konkrét munkálatok lefolytatása. A beruházás két ütemben készült el. Az első ütem keretében az aló szakasz rekonstrukciója került sor, mely 2011. októberében elkészült, amely a záportárazó vízfeleslegét vezeti le a Bodzás-csatorna belterületi szakaszába. 2011. augusztusában kezdődött a II. ütem építési munkálatai, a záportárazó építésével és a CS-1-0 csatorna rekonstrukciójával, mely a csapadékvizet a Kodály Zoltán utcáról, Debreceni utcáról, József Attila és Toldi utcákról a záportárazóba vezeti. Az önkormányzat a beruházással jelentős lépést tett a város belterületi vízrendezésében.
Részletek >>






