A természet gyerekszemmel

„Természetes világ” címmel nyílt kiállítás Nyíradonyban, a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolában, május 16-án. A pályázók közkinccsé tehették azokat a képeket, amelyeken keresztül a saját látásmódjuk tükröződhet. Igyekeztek olyan természetfotókat készíteni, ahol annak szépségei köszönhetnek vissza ránk.

A rendezvényt iskolánk igazgatója, Gólya Györgyné nyitotta meg, aki nagy örömét fejezte ki, az évről-évre megismétlődő esemény kapcsán. Topor István kollégánk szavaival szintén teljesebbé vált a diákokban a megfelelő pillanatok megörökítésére való igény. Az iskolánk növendékeiből álló Citrusfa Népdalcsoport hangja töltötte meg az épületet, majd a zsűri elnöke, Ratalics László, a Cívishír munkatársa szólt gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt. Arra buzdított mindenkit, hogy a fényképek készítése közben törekedjünk az újra. Állítása szerint nem elég, ha valakinek van egy jó masinája. Ettől sokkal fontosabb a jó fotós, aki megmutatja az embereknek, hogyan is látja ő maga a világot.

A gyerekek méltán hallgatták emelt fővel az intelmeket, ugyanakkor képeiken keresztül mérhetetlen alázat tükröződött. A vizuális megmérettetés több kategóriában is eredményeket szült. A gyerekek felkészítő pedagógusok segítségével az alábbi helyezéseket érték el:

Általános iskolások:

I. Kertész Kitti (5. b) (Nyíradony)
II. Molnár Kinga (5. a) (Nyíradony)
III. Csaba Flóra (5. b) (Nyíradony)
IV. Perge Máté (5. b) (Nyíradony)
V. Juhász Fanni (5. b) (Nyíradony)

Középiskolások:

I. Bakos Benjámin (Nyíregyháza)
II. Pálinkás Tamás (Kisvárda)
III. Miló Márk (Nyíregyháza)
IV. Kiss Dániel (Nyíregyháza)
V. Gurály Zsófia (Nyíregyháza)

Felnőttek:
I. Dr. Papp Angéla (Nyíregyháza)
II. Papp János (Nyíradony)
III. Gólya György (Nyíradony)
IV. Dzsuláné Janurik Krisztina (Nyíradony)

Szöveg: Gólya György
Fotók: Terdik Róbert