Nagypénteki eledel – Lukács Robi mesélte

A szigorú böjt, ami a Krisztus szenvedéseiben való osztozást segíti elő – s amit a keleti egyház Nagypéntekre előír a keresztényeknek –, erősen lekorlátozza a választható ételek számát. Mit együnk Nagypénteken?

„Csinálunk‚ ‘pattogót’, Robikám!”, invitált Lukács mama. Én már tudtam a dolgom, hisz nem ez volt az első Nagypéntek a portáján… Míg ő a rostát kereste a kamrában, én egy rossz vasvedérbe gyűjtöttem csutkát, száraz kórót, gizgazt a tűzhöz és egy kis kötegre való vékony ágacskát, ami szintén szerepet kapott a művelet során.
Bevonultunk a „pitarba”, mert nagymama minden szikrától féltette a nádtetős házat.

Nagymama minden szikrától féltette a nádtetős házat… Fotó: Szilágyi Ákos

Bent aztán „szúrós tengerit” morzsoltunk a benedvesített rostába, aztán meggyulladt a tűz is a vedérben, mama pedig serényen rostálni kezdte a pattogónak valót a lángok fölött. A fojtogató füstben kitartóan körözött a rosta. Mikor az első szemek kinyíltak, eljött az én időm: a rostába vetettem a vékony ágacskákat, hogy a tengeri ne pattanjon a rostán kívülre. Immár vígan vártuk a zajlás lecsillapodását. Végül egy csupor vízzel kioltottuk a tüzet. A vasvedér, a rosta és a füstös böjtölők az udvar közepén állapodtunk meg, ahol végre kiderült, mit végeztünk… Ha jó volt a tengeri, a rosta is tele lett finom pattogóval. Nem volt sós vagy sajttal ízesített. A szeretet, amivel készült, az tette finommá, páratlanná az eledelek között. Odaadnám a húsvéti sonkát, ha még egyszer pattogót ehetnék mamával a tornácon… | Lukács Robi

Vezérkép: Tulipán Csilla