A város napja

Várossá válásunk 27. évfordulóját gálaműsorral tették emlékezetessé a szervezők január 12-én a Harangi Imre Rendezvénycsarnokban.

A színpadi műsort a Valcer Táncstúdió mazsorett csoportjainak táncprodukciói nyitották, majd 2018. év jelentős nyíradonyi pillanatait idézte meg Papp János fotóművész diaporámája. A Himnusz felcsendülése után Kondásné Erdei Mária, a város polgármestere mondott köszöntőt, s ezután kitüntetések átadására került sor.

Akikre büszkék vagyunk 2018

A képviselő-testület a település kiváló polgárait díjak, kitüntetések adományozásával ismerte el. „Akikre büszkék vagyunk 2018” díjat kapott a Nyíradonyból elszármazott Kaprinyák Nikolett újságíró, blogger; Dankó Zsuzsanna, rádiós műsor készítő és szerkesztő; Szilágyi György közgazdász és Jászai József sportszervező, edző. A kitüntetések átadása után Tasó László országgyűlési képviselő mondott beszédet, melyben a kitüntetettek méltatása után a hamarosan beinduló birkózó szakosztály nagy jövőjéről beszélt.

Birkózó szakosztály alakul Nyíradonyban

Ezt követően a Budapesti Honvéd Sport Egyesület Birkózó szakosztályának rövid bemutatója következett, mely után Orbán Győző egyesületi elnök köszöntötte a jelenlévőket. Ezen ünnepély keretein belül kötötte meg együttműködési megállapodását a Budapesti Honvéd birkózó szakosztálya és a nyíradonyi Varga József vállalkozó családja, mely a birkózás iránt érdeklődő környékbeli és határon túli magyar ifjak számára teremt lehetőséget az edzésre és versenyekre. Majd a Commandarte Társulat légtáncos produkciója varázsolta el a közönséget, s a TNT Track adott nagy sikerű koncertet.

2018 októberében került Budapesten megrendezésre a Birkózó világbajnokság, ahol magyar sportolóink kiemelkedő teljesítményt értek el. A Budapesti Honvéd Sport Egyesület Birkózó szakosztály elnökének Orbán Győzőnek és a Niké Se elnökének Balogh Vilmosnak Budapesti Honvéd SE Birkózó szakosztály szabadfogású edzőjének Hatos Gábornak aki olimpiai, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar birkózó, valamint veterán világbajnok birkózó együttes eltökélt célkitűzése a „Birokra magyar” program véghezvitele. A program alapját a grundbirkózásnak az óvodáskorú és az iskoláskorú gyerekek rendszeres oktatása képezi. Az erre felépülő versenyrendszer a kistérségektől az országos bajnokságig kerül kialakításra, amelynek keretében a gyermekek, tanulók versenyzési lehetőséghez jutnak. A képzést és a versenyek megszervezését a területen lévő birkózó szakosztályok végzik, az óvodákban és az iskolákban a testnevelők és az óvónők bevonásával, együttműködésével. Jelenleg Nyíradony területén most kerül megszervezésre a birkózó szakosztály, ami lehetőséget fog biztosítani a nyíradonyi gyerekeknek 3 éves kortól a birkózó sportág megismerésére. Ez a szakosztály fogja biztosítani a Budapesti Honvéd Sport Egyesület Birkózó szakosztályának utánpótlását. Egy helyi vállalkozó Varga József – aki szorosan kapcsolódik a birkózó sporthoz – vállalta azt a feladatot, hogy megszervezi a szakosztályt, valamint működését biztosítja. Erről szóló egységes szándéknyilatkozat került átadásra a Budapesti Honvéd Sport Egyesület Birkózó szakosztályának bemutatója után.

Kitüntetettek életútja

Kaprinyák Nikolett- író, blogger

14 éves koráig élt Nyíradonyban, így gyermekkora emlékei a városhoz fűzik. Hálás szívvel gondol azokra a pedagógusokra, akik segítették az elindulásban. Sósné Sárika és Kiss Matild tanárnő tanította meg írni és fogalmazni – ma is ebből a tudásból él, hiszen az írással keresi a kenyerét. Mercsné Ilikétől tanulta meg a német nyelv alapjait, aminek szintén nagy hasznát veszi az utazások során. Emlékezetesek számára Jármyné Anikó történelem óráit vagy Csiszárné Márti földrajz órái is.

Kaprinyák Nikolett

A debreceni Kossuth Gimnáziuma után az ELTE Jogi karára nyert felvételt és Budapestre költözött. Az egyetemen eltöltött évek és ügyvédi gyakorlat közben kiderült számára, hogy a jog és a szerződések szerkesztése mégsem az ő világa. A sport mindig is fontos része volt életének, így 2009-ben elvégezte a Testnevelési Egyetem sportmenedzser szakát, és a Nemzeti Sport újságírói tanfolyamát, közben már a TérFél című egyetemi újságban jelentek meg írásai.

A 2010-ben ösztöndíjat nyert Dániába és egy szemesztert a Koppenhágához közeli Vallekilde Kommunikációs Főiskolán töltött. Hazatérve már tudatosan a kommunikáció és média felé fordult, így előbb egy angol nyelvű magazinhoz, majd egy reklámügynökséghez szegődött. Mesterdiplomáját a Budapesti Kommunikációs Főiskola kommunikáció- és médiatudomány szakán szerezte 2013-ban.

Ekkoriban kezdte el írni a “Mert utazni jó, utazni érdemes” című internetes oldalt utazás témában, melynek ma már több mint 18 ezer lájkolója van a facebookon és Instagramon. A blognak köszönhetően jó kapcsolatot ápol a magyar turizmus legfontosabb szereplőivel, rendszeresen látogat külföldi és belföldi hoteleket, szálláshelyeket tesztelés céljából. Számtalan meghívást kap fesztiválokra, díjátadó gálákra, rendszeres résztvevője az Utazás Kiállításnak.

2016 nyarán feladta a budapesti reklámügynökségi állását és Győrbe költözött férjével. Több mint két évig a Kisalföld és Délmagyar Szabadidő magazinjának rovatvezetője volt, jelenleg a legnagyobb hazai szállásfoglaló oldal, a Szallas.hu blogjának főszerkesztője.

2017-ben nagy álma vált valóra azzal, hogy társszerzője és szerkesztője lehetett a TOP 50 látnivaló a Kisalföldön című kiadványnak, amely Győr-Moson-Sopron megye legszebb látnivalóit és nevezetességeit foglalja össze. Ezt követte 2018-ban a Lisszabon és környéke útikönyv, majd a Karintia útikönyv második kiadása, amelyek létrejöttében szerzőként közreműködött.

A nyíradonyiak hálásak a „Nyíradonyiak külföldön és belföldön” oldal működtetéséért, ahol több részből álló interjúsorozatot készített külföldön élő adonyiakkal, s segíti a Nyíradonyból elszármazottakkal a kapcsolattartást. Szabadidejében olvas, színházba jár, érdekli a természetgyógyászat is.

Mára elmondhatja, hogy a munkája a hobbija: amikor nem ír, akkor utazik, amikor nem utazik, akkor ír. Az elmúlt évek során számtalan országban megfordult Kanadától Norvégiáig, Portugáliától Lettországig, de minél többet lát a világból, annál többre értékeli Magyarország és szűkebb hazája, Nyíradony szépségeit. Márai Sándor író szerint ugyanis a csoda „…mindig a közelben van. Legtöbbször oly közel, annyira a kezed ügyében, hogy egy életen át eszedbe sem jut kinyújtani utána a kezed.” Ez az ő hitvallása is, és igyekszik az írásai és munkája révén minél több „csodahelyre” elkalauzolni az olvasókat.

Dankó Zsuzsanna – rádiós műsor készítő és szerkesztő 

Dankó Zsuzsanna

2002-ben érettségizett a Csokonai Gimnáziumban. Ezután Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán történelem szakot, s ezzel párhuzamosan az Egri Hittudományi Főiskolán hittanár-nevelő szakot végzett. Közben önkéntes munkát vállalt a Szent István Rádió – Hitvallók című műsorában, ahol fiatal felnőtteknek szóló hittan műsort készítettek. Majd 2008-ban az egri székhelyű, katolikus rádió egyik fő munkatársa lett. Egyik általa szerkesztett műsor a Hitvalló címet viseli.

Dankó Zsuzsanna 2013 nyarán álmodott egy nagyot, s elindult a heti rendszerességgel, szerdánként, 14.05-kor hallható Úton és Útfélen Ország és Világjáró Turisztikai Magazin, amelynek készítője és szerkesztője. Rendhagyó módon, riportbeszélgetésekben emberek, országok, hegyek és völgyek történetét gyűjti az úti élményeken keresztül. Az utazás mellett, amely egyben a kulturális és történelmi értékek felfedezését is jelenti, nagy hangsúlyt kap az életében a környezet és természetvédelem is. 2014 óta vesz részt a Zöld Hullám – Felelősen együtt a Földért Környezetvédelmi Magazin készítésében. Olyan kommunikációs csatorna szeretnének lenni, amely a hallgatók, a vállalkozók, a törvényhozók és a hatóságok között hidat épít, ezzel elősegítve szűkebb és tágabb környezetünk megóvását, építését, védelmét.

2017-től feladata a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat kiépítése az Egri Főegyházmegye területén, és az ifjúsági műhely műsorának a Hangolónak a szerkesztése, melynek keretében az egyházmegyei katolikus iskolákban helyi, iskolarádiós és kommunikációs munkát segítik. A diákokat a minőségi rádiózásra tanítják, kommunikációs készségüket fejlesztik.

Zsuzsa immár 10 év rádiós munkával a háta mögött – vallja, hogy nagyobb ajándékot nem is kaphatott volna az élettől, minthogy ő is a „Jó hír hangja” lehetett és lehet. Az egri székhelyű katolikus rádió, a Szent István Rádió munkatársának lenni annyit jelent, mint aktívan bekapcsolódni az egyház evangelizációs tevékenységébe.

Hitet közvetíteni, a környezet és természetvédelem fontosságára felhívni a figyelmet, az ifjúságot az értékes kommunikációra tanítani, a tartalmas kikapcsolódást segíteni – ezek lettek az élete fő mozgató rugói. Hálás minden gondolatért, véleményért, a visszajelzésekért, hiszen ezáltal fejlődünk, változunk, válunk többé.

 

Szilágyi György közgazdász

Az általánost Nyíradonyban, a középiskolát a Tóth Árpád Gimiben végezte, a diplomát Corvinus Egyetem pénzügy-számvitel szakán. Egyetemi versenyeken szerepelt és több egyetemi ösztöndíjat is elnyert: Kari ösztöndíj, Tudományos Diákköri munka, Vállaltgazdaság verseny. Dániában  üzleti esettanulmány-megoldó világversenyen vett részt. 2010-ben elnyerte a General Electric közép-európai ösztöndíját.

Szilágyi György

2011-ben – még egyetemistaként – alapított vállalkozást két mérnök-informatikus barátjával, így a mesterszak alatt már végig dolgozott. A Tresorit egy titkosított, felhő-alapú, fájlok tárolására, küldésére és megosztására alkalmas szolgáltatás. A nemzetközi szabadalmaikra épülő szolgáltatásukat elsősorban olyan vállalatoknak szánták, melyeknek kulcsfontosságú az adatok biztonságos tárolása (pl. egészségügyi, pénzügyi szektor), ugyanakkor biztonságtudatos egyéni felhasználók is igénybe vehetik.

Háromfős csapatunk mára 100 főre bővült. A bevételük legnagyobb része Nyugat-Európából és Észak-Amerikából származik, Svájcban leányvállalatot, az USA-ban és az Egyesült Királyságban pedig kereskedelmi képviseletet hoztak létre. György szerepe a cégben az üzleti szemléletmód elültetése volt. Bár sokáig gazdasági igazgatóként dolgozott, egyre jobban megtetszett neki az informatika, így öt éve a termékfejlesztésért felelős, és az informatikus csapatot vezeti.

Cégük nemzetközi ismertségét fokozta, amikor 2013-ban szolgáltatásuk biztonságának demonstrálására 50 ezer dolláros díjazású hacker-versenyt hirdettek. Bár több mint ezren jelentkeztek (köztük biztonsági cégek és amerikai elitegyetemek szakemberei) és a verseny több mint 500 napig tartott, de a Tresorit biztonságát senki sem tudta feltörni. 2013-ban beválasztották őket a világ 50 legjobb, egyetemisták által alapított vállalkozása közé, és Szilágyi György New York-ban képviselhette a céget. Az amerikai kiadó és média cég, a Forbes magyar vállalata 2014-ben beválasztotta őket a 30 sikeres magyar 30 alatt listájára.

A munka szeretetét, tiszteletét otthonról, szüleitől hozta. Édesapjától tanulta meg, hogyan kell embereket vezetni és gyors, határozott döntéseket hozni. Édesanyjától az empátiát, a pedagógiai képességeket, valamint kíváncsiságát örökölte. Szerencsésnek tartja magát, mivel szerető nagycsaládban nőhetett fel: 19 unokatestvére van, akikkel segítik egymást. Családjukban sosem egyéni, hanem közös sikerekben gondolkoznak.

Szilágyi György egyik nagy álmát már válóra váltotta, mikor 2 éve a spanyol Szent Jakab út 700 km-es szakaszát végig zarándokolta. Szeret olvasni: Kosztolányi, Móricz, József Attila és a 19. századi orosz és francia irodalom a kedvence. A futás, túrázás és kerékpározás is élete szerves része. Mikor hazalátogat, jó érzéssel tölti el az emberek közvetlensége, hogy mindenki mindenkit ismer, és mindenkinek van hozzá egy jó szava. Szereti Nyíradonyban, hogy a nagyvároshoz képest jóval kevesebb a nyüzsgés, rohanás és tömeg, közel a természet, s jó a levegő. Különösen szeret a Nyíradony és Aradványpuszta közötti kerékpárút szakaszán futni, mert Budapesthez képest teljesen más hangulata van, s éjszaka még a csillagokat is látni.

Jászai József sportszervező, edző

1964-ben Debrecenben látta meg a napvilágot Szabó Erzsébet és a városunkban jól ismert festőművész tanár Jászai János gyermekeként. Négy testvérével együtt kisgyermekkorát Nyíradony Tivorány tanyán töltötte, majd az általános iskolát Nyíradonyban, a középiskolát Debrecenben végezte. 1985 és 1986 között volt katona, s egy olyan alakulatnál szolgált, ahol önvédelmi oktatás is folyt, itt ismerkedett meg a kyokushin karatéval. Sokáig nem állt módjában folytatni ezt a sportot, de 10 évvel ezelőtt ismét lehetősége nyílt erre. Az ő hathatós közreműködésével egy évtizede működik a Nyíradonyi Kyokushin Karate Dojo.

Jászai József

A csapat jelenleg 20 főből áll, 5 éves a legkisebb, s körülbelül 45 a legidősebb tag. Karczub Miklóssal ketten vezetik az edzéseket. Az elmúlt egy évtized alatt számos gyerekkel ismertette és szerettette meg a karatét. A tanítványokkal számos magyar bajnoki és nemzetközi versenyen dobogós helyezést értek el. Mivel 2017-ben minden tanítványa bajnoki címet szerzett, sikeres edzői munkájáért a Furkó Kálmán által irányított branch-től kiváló edzői munkáért járó oklevelet kapott. Tavaly rendezte meg itt a Harangi Imre Rendezvénycsarnokban ötödik alkalommal az országos Kyukushin Karate gyakorló versenyét, ahol négy tatamin (szivacsos küzdőtér) kor- és súlycsoport szerinti kategóriákban folytak a küzdelmek.

Megfigyelhető, hogy azoknak a gyerekek, akik csatlakoznak csapatukhoz, a magatartása és szorgalma rengeteget javul az iskolában és az élet minden területén. Edzéseiken a jelszó: fegyelem. Nincs rosszalkodás az órákon. Megtanulnak küzdeni, elsajátítják az önvédelmet, s még a legrosszabb gyerek is beáll egy idő után a sorba, néhány hónap után jelentős változás áll be magaviseletébe: fegyelmezett, kitartó lesz, s odafigyelés jellemzi majd.

Nagy büszkesége Szabolcs fia, aki már a világkupa nyertest is legyőzte, barnaöves lévén ott van apja mellett, s segít felkészíteni a versenyzőket. Jászai József a Magyar Karate Szövetség tagjaként 1 kyu-s, kis dannal rendelkezik, 10 év kemény munka után idén harcba száll a fekete övért. Szurkoljunk együtt, hogy kiállja a próbát!