Ezüstmise

Július utolsó vasárnapján a görögkatolikus templomban tartotta ezüstmiséjét Nyíradony szülötte, a nyírbogáti parókus. „Paptestvérek gyűrűjében és a hívek sokaságával együtt, felemelő és megható volt a Liturgia” – mondta Terdik Mihály, akit a hívek csak „Misi atyának” neveznek. Egy olyan papot ismerhettem meg személyében, akiből sugárzik az optimizmus, a derű. Mikor kérdeztem, hogy miből fakad az életöröme, papi jelmondatával válaszolt: „Az Isten szeretőknek minden a javukra szolgál.” (Római levél: 8,28)

Milyen emlékei vannak gyerekkorából?
Édesapám kántor volt Bába esperes szolgálata alatt, ebben a templomban. Fogékony volt az éneklésre, klarinétozni is megtanult, jó hallása volt, fiatal korában a vecsernyéken is énekelt. Akkoriban Máriapócson a főkántor maga mellé vette a jobb hangú, fiatal kántorokat, így édesapámat is. Mindig énekelt, nem múlt el nap, hogy ne dalolt volna egyházi énekeket, népdalokat, s mi, örömmel hallgattuk őt és énekeltünk vele. Ennek gyümölcse volt, hogy a nagyobb ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor a mi családunk kétszer annyi éneket tudott énekelni, mint mások. Ha összejövünk a szűkebb vagy tágabb családdal, most is énekelünk. Szüleinktől láttuk és tanultuk ezt az Isten iránti tiszteletet, imádságos lelkületet, az éneklést. Nagyon sokat ministráltunk, hétköznap is eljártunk a templomba. Egy-két barátom, akikkel akkoriban ministráltunk, itt volt a szentmisén: Perge Gyuri, Erdei Gyuri és Erdei Béla. Együtt szenteltek pappá a szintén nyíradonyi származású Bodogán László Csabával, akivel együtt töltöttük iskolai éveinket alapfoktól egészen a felsőfokig.

…egy tanító néni arra kért, hogy rajzoljam le, mi szeretnék lenni. Egy palástos bácsit rajzoltam…

Hogyan indult el a papi hivatás irányába?
Nem voltam óvodás, csak előkészítőbe jártam, s ott egy tanító néni arra kért, hogy rajzoljam le, mi szeretnék lenni. Egy palástos bácsit rajzoltam és azt mondtam: „Pap szeretnék lenni!” A ferences gimnáziumban mélyedt el a papi hivatás iránti vágyam 1983-1987 között. Esztergomban 4 éven keresztül egy zárt világban éltünk a ferences atyákkal, akiket a középkorban barátoknak neveztek, a török időkben pedig csak őket engedték be missziós területekre. A ferences atyák lelkülete, stílusa, élethez való viszonya alapvetően meghatározta személyiségem alakulását. A prefektusunkat Viktor testvérnek hívtuk, pedig már felszentelt pap volt. Én a mai napig testvérnek nevezem az embereket, ezt sokan nem értik, pedig a keresztények valójában testvérei egymásnak.

Hol szolgált eddig, s hol jelenleg?
A szeminárium elvégzése után 1993-ban kerültem Dámócra. Ez a falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a szlovák határ mellett található, s ehhez tartozott még négy filia. Hat évi szolgálat után Nyírpazonyba helyezett Keresztes Szilárd püspök atya, ahol 3 évig munkálkodhattam, miközben impozáns parókiát építettünk. Aztán átkerültünk Nyírbogátra, ahol immáron 16. éve szolgálok. Ismét nagy feladat várt rám, újra parókiát kellett építenünk.

Hogyan élte meg az ezüstmiséjét?
A szentelésem napján, 1993 augusztusában is meleg volt, és akkor is sok kedves ember volt itt. Elszaladt a 25 év, a negyed évszázad csak pár napnak tűnik. Jó érzés volt újra ebben a templomban állni, ismét fiatalnak éreztem magam a paptestvérek gyűrűjében és a hívek sokaságával együtt. A liturgia felemelő és megható volt, Papp Miklós parókus méltóképpen készítette elő a szép ünnepet. A prédikációt Tömördi Viktor testvér, ferences atya, volt tanárom mondta. János öcsémtől megkaptuk az ezüstlakodalmas áldást is. Unokahúgaim egy szívet simogató énekkel kedveskedtek. A meglepetésvendég Dr. Papp Tibor főhelynök atya volt, aki elhozta Ábel püspök nevében Ferenc pápa ajándékát, áldását. Hálás szívvel köszönöm mindenkinek a jelenlétet és az együtt imádkozást.

Voltak nehézségek az elmúlt 25 évben?
Olyan nem, amit ne tudtam volna megoldani. A családom nehezen viselte a sok költözést. Számomra nagy kihívást jelentett, amikor 2000-ben parókiát építettem a közösségnek Nyírpazonyban, aztán 2005-ben pedig Nyírbogáton. Adódtak nehézségek, de a rossz dolgokra nem tudok emlékezni, az Isten mindig velünk volt. „Keressétek, ami kedves az Úrnak!”, ezt igyekeztem teljesíteni a szolgálatom során, s ez a 25 év esszenciája. Isten nélkül, szeretet nélkül nem tudtunk volna túljutni a nehézségeken, sosem voltam csüggedt, mert „az istenszeretőknek minden javukra szolgál”.

Nem volt olyan nehézség, amit Isten segedelmével ne tudott volna megoldani

Mi a pap legfontosabb feladata?
Úgy gondolom, minden papnak az a küldetése, hogy hirdesse az igét. A legfontosabb, amire figyelnünk kell, az a fiatal nemzedék nevelése, mert ők a jövő nemzedéke, s ha nem fordítunk rájuk kellő figyelmet, nem lesz jövőnk. 10-20 év múlva senki sem lesz a templomban. A nyírbogáti közösségünkben szoktunk családi napot tartani. Hatodik alkalommal szervezünk napközis hittan tábort, amelynek keretében a biciklitúrák, a sport és kézműves foglakozások mellett próbáljuk megszerettetni a gyerekekkel az imát, az egyházhoz való kötődést a közösségünkben.

 

Az életünk csak akkor lehet boldog, ha egyetértés, békesség, alázatos szeretet és nagyfokú összetartás van közöttünk!

Egy nagy és összetartó családot látok ön körül…
Nagy családba születtem. Két nővérem, egy húgom és egy öcsém van. Tizenhat éve az öcsém is pap lett, ami nagy kegyelem, édesanyánknak pedig nagy boldogság. Jó, hogy támogatni tudjuk egymást, felhívjuk a másikat, ha valamiben tanácstalanok vagyunk. Öröm, ha az ember mellett állnak olyan nővérek, akik ilyenkor sütni, főzni, előkészülni segítenek. A feleségem érpataki származású, magyar-orosz szakos pedagógus, aki igazi támaszom.

Fiúgyermekeink nagy büszkeségeink, akik már felsőfokú oktatási intézményekben tanulnak. A nagycsalád mindig öröm, s ha van benne összetartás, erőt képvisel. Mi a titka az összetartásnak? Tisztelni kell egymást és kell egy közös cél. Ha mindannyian egy irányba tartunk, ha a kicsik azt látják, hogy a szülők szeretik és tisztelik egymást, úgy érzik, nekik is össze kell tartaniuk. A példamutatás nagyon fontos! Van egy példázat erre: egy király ad egy-egy pálcát a fiainak mondván, törjék el. Mindegyik két ujjal összeroppantja. Aztán kapnak egy marék pálcát, újra azt kéri tőlük, törjék el. Azok akárhogy próbálkoznak, nem megy nekik. Azt mondja a király, tanuljátok meg, fiúk, egyedül a szél is elfúj benneteket, összeroppant az életvihara, de együtt erősek lesztek!
Az életünk csak akkor lehet boldog, ha egyetértés, békesség, alázatos szeretet és nagyfokú összetartás van közöttünk!

Ezüstlakodalmasok