Volt egyszer egy nyíradonyi költő – Interjú Serbán Györggyel

Édesapja koporsója mellett állva Serbán György fogadalmat tett: atyja verseiből kötetet állít össze, s megjelenteti családi kiadásban. Ez volt id. Serbán György álma. Bár csupán a rokonoknak szánta, felismerte: a kötet többre hivatott.

Különös állapot lehet egy költő gyermekének lenni. Van kedvenc verse az édesapjától?

Ami engem leginkább megragadott, az az Egy az Isten, ennek kézirata került a kötet hátoldalára is. A Védelmezőnkhöz című verset édesapám az egyik csata előtt írta fohászként, s az első kollégiumi évemben ezzel köszöntött György napon, azért áll közel a szívemhez.

Beszélne felmenőiről?

Dédapámnak Abapuszta-Szakoly környékén volt tanyája, ahol nagyapám juhászbojtárként kezdte az életet. Később az apai örökségből sikerült földekre szert tennie és Nyíradony külterületén, a Siskásban (Hajdú-Bihar megyehatár és Nyírlugos között) vásárolt egy nagyobb területet, ahol juhász-telepet alapított. Nagyapámnak ezért sok juha és legelője volt. Ott, a Siskásban született édesapám 1916-ban. Gazdálkodó emberként nagyapám úgy gondolta, taníttatni fogja a fiait: az elemi és polgári után mindkettejüket gimnáziumba adta, hogy kiművelt fővel később a család támaszaivá váljanak. Az idősebbik fiúnak sikerült az előmenetel, görögkatolikus pap lett. Édesapám azonban, a Magyarországot sújtó gazdasági válság miatt, nem fejezhette be a gimnáziumot, csak egy évet tanulhatott a nyíregyházi katolikus gimnáziumban. Hazakerült, rámaradt a gazdaság, a földek ügyei. A második világháború idején besorozták, így 1940-46 között (kisebb-nagyobb megszakításokkal) katonáskodni kényszerült, ahol jól jött a nyelvtudás. 1944-ben a gépesített hadosztállyal Németországba vonult, majd angol hadifogságba esett, ahonnan sikeresen hazaszökött. Bár itthon ismét gazdálkodni kezdett, nősülésre csak későn került sor; a háború őt is nagyon megviselte. 1960-ban vette el Antal Máriát, aki szintén egy dolgos nyíradonyi földműves család sarja volt. Mikor első gyermekük megszületett, beköltöztek a tanyáról Nyíradonyba. Összesen 6 gyermekük született: 4 lány, 2 fiú (köztük jómagam). Hajdani iskolai évei elhintettek édesapámban annyi magot, hogy versekben is megfogalmazza gondolatait. A tanulás tehát nem maradt nyom nélkül.

Mikor kezdett apja verseket írni?

Nem minden kéziratból derül ki, mikor és hol íródott a vers, de témáját tekintve beazonosítható. Több ciklus is megállapítható. Vannak, amelyek bizonyosan a háborús években, hadifogságban keletkeztek, mint például a Búcsú Magyarországtól című vers. A pásztorkodás is alkalmat adott neki az írásra, a juhokat őrizve megfigyelte a mezei kisvadak viselkedését, így születhettek például A verébről, A varjúról, A nyúlról stb. szóló versikék. Ezeket óvodásoknak írta ismeretterjesztés céljából, mesés formában, gyerekes fordulatokkal. Vannak színjátékai, bábjátékai, gyerekműsorai, amiket az oviban elő is adtak. A vallásos témájú versek adják a harmadik vonulatot. Édesapám mélyen vallásos volt, a bátyja, mint azt említettem, pap lett, sőt, a családban később többeket is felszenteltek. Ha tanulhatott volna, talán ő is erre a pályára lép. Úgy gondolom, felkenés nélkül is keresztényi szolgálatot végzett az emberek között.

Milyen ember volt az idősebbik Serbán György?

Mindenki közlékeny embernek ismerte. Szeretett beszélgetni a templomban és az iskolában megforduló emberekkel. Kelet-Magyarország szinte minden görögkatolikus papját ismerte, azok is ismerték őt. Ennek ellenére édesapám mégis csendes ember volt: inkább a másikat beszéltette. Miután középiskolába kerültem, kevesebb lehetőségünk volt beszélgetni, bár mindig igyekeztünk időt szakítani a társalgásra. Soha nem felejtem el, milyen jó pedagógusként bánt velem. Nem adott utasításokat, nem mondta meg nekem, mit tegyek. Nem szidott, ha valamit rosszul cselekedtem. Csak terelgetni igyekezett a helyes irányba, engedte, hogy én jöjjek rá, mit és hogyan kell tennem, a döntést nekem kellett meghoznom.

Hogyan született meg a kötet kiadásának gondolata?

A nyíradonyi költő verseskötetének borítója

Apám még életében szeretett volna kiadni egy verses kötetet. Az ismerősök, rokonok ugyan tudták, hogy alkot, mert mindig írt valakinek egy verset vagy köszöntőt, de vágyott rá, hogy műveit a nagyobb közönséggel is megismertesse. Tagja volt a nyíregyházi Váczi Mihály Körnek, a Kedvenceim nevezetű irodalmi baráti körnek is. Így tartott fenn kapcsolatokat hasonszőrű emberekkel, akiktől segítséget remélt a publikáláshoz. Bár ezen vágya földi életében nem teljesülhetett, vers-csokrokat annál többet tárt a nagyközönség elé: hírlapokban, a Szabad Földben, katolikus orgánumokban meg-megjelentek művei. A 80-as években összeállított egy saját kötetet a népszerűbbnek gondolt verseiből, aminek az Önmagunknak urai, egymásnak szolgái legyünk címet adta. A műveket maga gépelte le, kb. 15 példányban lefénymásolta, és körbeadta barátainak, hogy olvassák el és mondjanak róla véleményt. Sajnos meghalt, mielőtt kiadhatta volna. Bennem a temetésén fogalmazódott meg, hogy majd én valahogy megoldom. A kiadás számomra sem volt könnyű, de végül sikerült.

Hogyan zajlott a kötet szerkesztése?

A munka első fázisával hamar megvoltam: amit ő összeszerkesztett, begépeltem a számítógépbe. Ha valami hiányosságot gyanítottam, elővettem a kéziratokat, és kiegészítettem dátumokkal, lemaradt szavakkal. Miután apám kazettára is felmondta a verseit, hangzóanyagot is mellékeltem a kötethez. Közben kiderült: a hangzó anyagban le nem írt versek is találhatóak. Tehát kutatni kezdtem, és egyre-másra kerültek elő a kéziratok. Megtaláltam a kéziratok fejezetekbe rendező tartalomjegyzékét, ezért apám rendezőelvét követve, ezen felépítéssel adtam ki a versgyűjteményt.  Erről az erőfeszítésemről sem a család, sem az édesanyám nem tudott. Édesapám 2016-ban lett volna 100 éves, mely év egyben halálának 25. évfordulója is, gondoltam, ekkor jelentetem meg. Mikor végül összeállt a kötet, megkértem Ani testvéremet, olvassa át, hiszen ő is bensőséges kapcsolatban volt apámmal. A többieket azonban sikerült meglepni a könyvvel. Fontosnak tartom, hogy az utódaink tudják, ki volt az édesapám.

id. Serbán György fotója és kézirata a kötete hátlapján

Gondolt arra, hogy a kötet a nagyközönséget is érdekelheti?

A családi környezet után a pap-ismerősök kaptak még belőle. Éppen ők biztattak, hogy ne álljak meg a családi kiadásnál, ezt mindenkinek olvasnia kellene. Megkerestem hát a görögkatolikus érsek atyát, aki szintén biztatott, hogy merjek nagyban gondolkodni. Nem tudom, találok-e támogatókat a kötet kiadásához, de célom, hogy minél több emberhez eljusson.

Nyíradonyból elszármazott ember lévén mondana magáról pár gondolatot?

Mivel nagy baba voltam nehezen születtem meg, aztán meg sokat betegeskedtem. Szüleim ezért úgy gondolták, ha életben maradok, papnak adnak. (Talán apám valahol azt szerette volna, hogy ha ő nem lehetett pap, legalább egyik fia az legyen.) Nagyapám, apám számára a hazaszeretet, a magyarság, a hit nagyon fontos volt, amiért mindig tettre készek voltak. A hazájukért és a családjukért éltek; ez számomra mindig példaértékű lesz. Bár sokáig ministráltam, mindig jártunk a templomba, szívesen mentem Máriapócsra is, mégsem kaptam elhívást a papságra. Úgy éreztem, nem papnak szán az Isten, tőlem mást kér. Hetedikes koromban már rádió adó-vevőket készítettem, a középiskolában pedig teljesen lenyűgöztek a műszaki dolgok. Apám ugyan nem örült neki, de elfogadta, hogy nincs elhivatottságom a papi szolgálat felé. Végül azt mondta: nem csak papként lehet üdvözülni és segíteni az országot, csináljam azt, amit szeretek. Így a mérnöki pályát választottam. Előbb a villamos szakágat végeztem el a gépipari technikumban, azután villamosmérnök-diplomát szereztem a pécsi műszaki főiskolán. Nyíregyházán dolgoztam pár esztendeig, a katonaság után pedig Debrecenben és Budapesten.  1992-ben házasodtam meg,  nyíradonyi lányt választottam, akivel idén 25 éves házasok vagyunk és két lánygyermeket kaptunk a Jóistentől.

Még nyíradonyinak tartja magát?

Abban az időben, mikor ifjú házasként Debrecenbe költöztem, légüres térben éreztem magam. Már nem voltam nyíradonyi, hiszen 14 éves koromtól már csak ritkán jártam haza, de még debreceni sem igazán. Azóta ez szerencsére változott, s a nyíradonyi kapcsolataim is újraerősödtek. Édesanyámhoz, míg élt, sokat mentünk Nyíradonyba, feleségem szüleit és testvéreimet ma is látogatjuk. Úgy vélem, lélekben mindig nyíradonyi maradok.

ifj. Serbán György valóra váltotta atyja álmát

Ismerkedjenek meg Serbán György néhány versével!

Az ürge

Földi nyuszi! – kis ürge –

Kutyafáját – de fürge –

Alig látni, úgy szalad,

majd egy lyuknál megtorpad.

Kétlábra áll mereven –

Függőleges helyzetben,

Kis lábai, mint kezek,

behajlítva csüngenek.

Sárgásbarna kisőrszem,

Fő az életvédelem…

Szép jószág vagy, de kártékony-

Hogy a vércse csípjen nyakon!

S ha veszély van közelben,

Cincog egyet – s hírtelen

Úgy eltűnik a lyukba,

Mintha ott se lett volna.

 

A szabadság

A szabadság egy feltörő, erős vad hajtás;

Mindjárt belé kell oltani ezt, hogy: „Igazság”.

Ha nem oltjuk idejében, nem ér semmit sem;

sak keserű, vagy savanyú gyümölcsöt terem.

Nemes oltványt, jó kertésznek, gondos kezekkel,

Metszegetni, kapálgatni, permetezni kell;

Így lesz terhes jó gyümölcstől a lehajló ág.

Így mondhatjuk boldogan, hogy: „édes szabadság”.

A tetteid, a szavaid legyen igazság,

s nem keserű, hanem édes lesz a szabadság.

 

Súlyba puska

Súlyba puska, hüvelybe kard!

E gyermekhad, jaj, mit akar?

Atomháborút nem játszunk!

Világégést nem csinálunk!

Az atomot másra szánjuk,

Ember jólétre használjuk.

Üljön el most a csatazaj!

A híradás, zagyva moraj.

Okos ember a szóból ért,

Tárgyaljunk hát, mint jó testvér!

A nemzetek gondját, baját

Úgy intézzük, mint jóbarát!

Hidd el testvér, más kiút nincs,

A jó szándék, s szeretet – kincs.

Ez gazdagít, életet véd

Csak ez szülhet világbékét.