Hiszek az állattartás jövőjében – Interjú Dr. Máthé András László állatorvossal

Bár már sokan ismerik, van, aki még nem is hallott róla. Ismerkedjünk meg településünk erdélyi származású új állatorvosával.

Hová valósi vagy és hogyan indult a pályád?

Dr. Máthé András László állatorvos
Dr. Máthé András László állatorvos

1976-ban születtem az erdélyi Nagybányán, ott is nevelkedtem. Kolozsváron végeztem el az Állatorvosi Egyetemet 2001-ben. Nagyon jó állásom volt, egy modern technológiával felszerelt sertés- és marhatelepet vezettem. Aztán 2005-ben Magyarországra költöztem. Előbb Pest megyében laktam, ahol egy gyógyszergyártó cégnek dolgoztam, majd 2010-ben leköltöztem Debrecenbe, ahol egy meglehetősen nagy sertéstelepet vezettem; éves szinten 100 ezer disznót neveltünk fel. Három évvel ezelőtt megvásároltuk ezt a házat Nyíradonyban a Jókai utcán, ahol elkezdtem kiépíteni a rendelőmet. 2015 októbere óta itt élünk Nyíradonyban feleségemmel és 20 hónapos kislányommal.

Hogy tetszik a nyíradonyi élet?
Bár Nyíradony város, azért az emberek mégis őrzik a falusi jelleget, és én mindig is szerettem volna falun élni. Jól érzem itt magam. Máris sikerült olyan baráti kapcsolatokat kialakítanom, melyek nagyon értékesek számomra.

Hogy látod? A helyiek értenek az állatokhoz?
Szerintem, ha számítógépeket és autókat nem is fognak gyártani Nyíradonyban, az állattartáshoz mindig is értettek az itt élők. Úgy tapasztaltam, különösen az öregek tudják, mit, hogyan kell csinálni. Meglátásom szerint, ennek biztos jövője van Nyíradonyban. Bár az állattartás nem a lottó ötös, hogy ma befektetünk 300 Forintot és holnap nyerünk belőle 1 milliárdot. Ez egy hosszadalmas és kemény munka, de jól meg lehet élni belőle. Remélem, a fiatalok rájönnek erre és átveszik az öregek tudását. Bár akadnak fiatalok, akik most is nagyban foglalkoznak az állattartással, de ha lenne itt egy megfelelő felvásárló piac, ami biztonságot nyújt számukra, szerintem még többen kezdenének el gazdálkodni. Egy vágóhíd kellene helyi feldolgozó üzemmel, vagy egy helyi felvásárlási pont. A nyíradonyiak olyan finom szalonnát és kolbászt készítenek, hogy ez akár olyan védjegye is lehetne a településnek, amit bárhol a világon el lehetne adni. Akkor a fiatalok bizonyára nem mennének el a világ másik szegletébe dolgozni, hisz a megélhetés forrása itt lenne a szülőhelyükön, ahol álmaikat valóra válthatnák. Hiszek az állattartás jövőjében. Van egy ilyen mondás, hogy az állattal ki lehet seperni a szegénységet az udvarról.

Mihez ért legjobban a nyíradonyi gazda?
A marha hizlalásához nagyon értenek a helyiek. Gyönyörű szép állatok vannak a környéken. Nagyobb részük exportálásra kerül. A disznóval is tudják, hogy kell bánni. Mondják a gazdák, hogy ma nincs annyi hízó vagy koca, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt. De ami van, az nagyon szép! A fiatal generációra teljesen igaz, hogy városiasodtak, inkább kedvenceket tartanak. A kutya és a macska a leggyakoribb kisállat, amivel a fiatalok a rendelőbe jönnek, de megfordult itt már papagáj, patkány és hörcsög is.

Van kedvenc állata egy állatorvosnak?
Minden állat kedvenc. A haszonállatok közül a marhát és a sertést tanulmányoztam a legtovább. A szakdolgozatomat is a háztáji sertésből írtam. Az MMA-szindrómát kutattam, az ellés utáni tejhiányosság okait elemeztem. Érdekelt a téma, mert a betegség ugyanúgy megtalálható a sertéstelepen és az egyszerű gazda óljában.

Térjünk vissza a kiskedvencekhez! Milyen szolgáltatásokat lehet igénybe venni a rendelődben?

A térségben – Debrecenen és Nyíregyházán kívül – nincs ilyen modern felszereltségű rendelő
A térségben – Debrecenen és Nyíregyházán kívül – nincs ilyen modern felszereltségű rendelő

Azt hiszem, a térségben – Debrecenen és Nyíregyházán kívül – nincs ilyen modern felszereltségű rendelő. El tudom végezni nőstény vagy kan kutya és macska ivartalanítást; már sokszor igénybe vették, jó eredményekkel. Most újítottam eszköztáramat egy a fogkő eltávolítására szolgáló berendezéssel; sokan keresték kutyájuk vagy macskájuk számára. Ultrahang is van, mellyel korai vemhességet tudunk diagnosztizálni. Problémás vemhes állaton császármetszést is tudunk végezni. Van gyógyszertár is. A rendelési idő csak tájékoztató jellegű. Mivel itt lakunk, bármikor kiszolgálhatok bárkit. Telefonon is lehet időpontot egyeztetni.

Milyen gyógyszereket lehet itt vásárolni?
A kutyák és macskák számára készült bolhairtók, kullancsirtó szerek, vitaminok és táplálékkiegészítők széles választéka megtalálható. De kétféle prémium tápot is forgalmazunk. Gyógytápok és probiotikumok is vásárolhatók, melyek a gyógykezelést segítik. Nagyállat és baromfi bajokra is mindenféle gyógyszer a rendelkezésre áll.

Minden kutyát be kell oltani, mert a törvény előírja. Sokan mégis nyűgnek érzik még ennek is eleget tenni. Te mit gondolsz erről?
Nem csak azért fontos a kutyát oltani, mert a jogszabály erre kötelez. Hanem, mert elmulasztásával az ember nagy kockázatot vállal. Ha betéved egy veszett róka a településre és megfertőzi a kutyát, az ránk, emberekre is óriási veszélyt jelent. Ha még nem jelentkeztek a veszettség tünetei az állaton, de már a nyálában ott van a vírus és kimegy hozzá a gyerek játszani, vagy a kezünkön van egy sérülés, amit megnyal az állat, akkor onnan már nincsen visszaút. Azért is próbálom az oltást körültekintően elvégezni, és ennek a fontosságára rávezetni az embereket, mert bennünket az egyetemi évek alatt egyszer elvittek a fertőző osztályra, és mutattak egy veszett embert. Egy kipárnázott szobába zárva ordított. A legfélelmetesebb horror filmben sem látni olyat. Annak az embernek a fájdalmai meghaladták a legszörnyűbb betegségek kínjait.

Milyen előnyei vannak, ha az állatot egyenesen a rendelőbe hozzuk beoltatni?
Nincs időponthoz kötve, nincs sorban állás, nem kerül több pénzbe, nem verekszenek össze a kutyák. Itt körültekintően meg tudom vizsgálni, például meghőmérőzni oltás előtt. Mert ha az állat véletlenül betegen kapja meg a vakcinát, bele is pusztulhat.

Hogy lehet téged elérni?
A rendelési idő hétfőn, szerdán és pénteken délután, 15:00-17:00 óráig tart. Ekkor igyekszem a rendelőben tartózkodni és kisállatokkal foglalkozni. Ha beteg vagy oltásra váró állatot hoznak, általában ilyenkor tudom ellátni. Természetesen a sürgősségi eseteket 24 órán belül ellátom. Egyébként a Facebook-on mindenki megtalálhat Dr. Máthé András László vagy a MáthéZoo Állatorvosi Rendelő név alatt. A rendelőm a Jókai u. 30. szám alatt keresendő, a telefonszámom pedig: 06 30 622-34-53.

Állat gyógyszertár a Jókai u. 30. szám alatt
Állat gyógyszertár a Jókai u. 30. szám alatt

Eddigi pályafutásod alatt voltak baleseteid az állatokkal?
Nem rég kórházba kerültem, mert megharapott egy németjuhász. De nem a harapás miatt vitt el a mentő, hanem mert elestem, bevertem a fejemet és eszméletemet vesztettem. Teljes mértékben az én hibám volt. Volt ettől egy komolyabb esetem is, amikor egy lovat mentem herélni. Álló vagy fekvő helyzetben szoktuk végezni, ekkor állva történt. Beadtam neki intravénásan a kábítószert – többet is kapott az előírt adagnál – ezért le kellett volna blokkolnia. Odaléptem és rátettem a kezem, hogy megvizsgáljam, de az oldalra rúgott. Gyakorlatilag szétrúgta a jobb combomat, részleges izomszakadásom lett. Ha az életben valaki még egyszer azt állítja nekem, hogy a ló nem tud oldalra rúgni, már meg tudom cáfolni.

Hogyan töltöd a szabadidődet?
A feleségem megértő a szakmámmal járó „ha menni kell, menni kell” törvényt illetően. Azért igyekszem minden rendelkezésemre álló szabadidőt a családommal tölteni. Egyébként szeretem a sportot, különösen a Forma1-et és a focit. Jelenleg nem sportolok, de biztosan belekezdek majd valamibe. Voltam az uszodában, meglepett, hogy milyen modern és igényes. Ilyen téren Nyíradony nagyon felszerelt.

Mik a jövőbeli terveid?
Egy hónappal ezelőtt tettem egy újabb vizsgát Budapesten: sertés egészségügyi szakállatorvos lettem. A terveim között még a baromfi és kisállat szakosodás szerepel. Továbbá nagyon remélem, hogy egyszer nekem is lesz egy tanyám. | Molnár Csilla