Homokországban vasból építettek utat – Nyíradonyi vasúttörténet

Nyíradony és környéke az 1900-as évek elejéig gyenge és rossz közlekedéssel bírt. A homokutak szekérrel szinte járhatatlanok voltak esőzéskor vagy hóolvadáskor. Ezért nevezték Homokországnak a régiót; nem csak a nép, de több korabeli újság is. A megoldást a vasút itteni kiépítése
jelentette.

1906-ban megépült a Debrecen-Hajdúsámson közötti vasútvonal, a neve Debrecen-Hajdúsámson Vasút (DHV) lett. A debreceni Nagyállomástól nyugati irányba indult – a mai Külsővásártér és a Nyulas között az akkori ötös villamos vonalán – és a Nyulastól Pallagig haladt – ennek egy szakaszát még ma is használja a gyógyszergyár – Pallag után pedig merőlegesen keresztezte a Debrecen-Nyíregyháza vasútvonalat. Egy őrház még ma is áll Apafa és Bocskaikert között (a nyíregyházi vasút mellett).

1911-ben Hajdúsámson és Nyírbátor között is megépült a vasút. A sík táj kevés földmunkát igényelt, lovas és ökrös szekerekkel hordták a földet, a zúzottkövet. A vaspálya Apafa és Nyírbátor között hevederes illesztésű volt, ami 80 km/óra sebességet tett lehetővé. A vonalon épült vasútállomások, melléképületek, őrházak a MÁV szabványai alapján épültek. Az építés négy és fél hónapot vett igénybe.

Majd 1911. július 29-én a nyíradonyi vasutat is átadták. Először a debreceni városi, a nyíradonyi községi és a vasúti elöljárók utaztak rajta. Másnap – július 30-án – a nagyközönségnek is átadták. Ettől kezdve Debrecen-Nyírbátori Vasút volt a neve (DNyBV). 1911-1950 között a kocsikat a 377.105-ös számú gőzmozdony húzta. A gőzös zakatolására és a DNyBV rövidítésre ének született: „Sziszegve-szuszogva, döcögve-nyögve bevisz Debrecenbe!”

Ezzel egy időben a Nagykálló-Nyíradony közötti vonal is megépült, Biri és Balkány érintésével. Ezáltal a környező tanyavilág is kapcsolatba került a debreceni és a nyíregyházi piacokkal. Több feltételes megállóhely, valamint rakodóval rendelkező megálló is működött – például a szakolykerti bejárónál, ahol a Gencsy Béla birtokán termelt árut rakodták.

A vasút sok embernek adott munkát, úgymond „zsíros állás” volt. Az 1913-ban Nyíradonyban született ökölvívó olimpiai bajnok, Harangi Imre édesapja, Harangi János is a nyíradonyi vasútállomáson volt váltókezelő. Egy kis őrházban lakott az állomással átellenben, a mai víztorony mellett. Harangi Imre emlékét a vasútállomás falán emléktábla is őrzi.

Az 1920-as években – az autóbuszos szállítás kezdetén – mikor a győri GANZ-MÁVAG gyárában „sínautóbuszokat” gyártottak, ezekből több típus is került erre a vasútvonalra.

Bár az 1930-as években terv készült a vasút Nyírlugosig és Nyírbéltekig történő meghosszabbítására, a háború miatt nem vitelezték ki.

A második világháború tragikus utolsó szakaszában Debrecenből kimenekítették a mozdonyokat, velük a vasutas családok is vidékre menekültek. A vonatokat a szárnyvonalakon és vidéki állomásokon bujtatták; a nyíradonyiak 377.105-ös gőzösét is. Amit a német hadsereg nem tudott elpusztítani, azt az amerikai és angol légierő törölte el a földről Debrecen bombázásakor. (A megmenekült gőzösök később villamoskocsikat húztak Debrecenben.) Mikor a visszavonuló német csapatok Nyíradonyba értek, felrobbantották a gőzmozdony megfordítására szolgáló fordítókorongot. A tönkretett fordítókorong alapja a mai irodaépület alatt nyugszik.

Aztán 1950-ben a vonalat államosították, így jött létre a ma ismert 110-es Debrecen-Mátészalka vonalszakasz, más néven a „szalkai”, mely megszüntette a pallagi kitérőt. A 377-es gőzösöket leselejtezték. A nyíradonyiak gőzöse ma is megvan, átfestve és kissé átépítve. Megszerzésére – hogy a nyíradonyi vasútállomás mellett kiállítsuk – több sikertelen kísérlet is történt.

A Nyíradonyban ma is működő váltórendszer 1958-ban épült, állítólag ebből ez az utolsó példány az országban. A víztorony – mely a gőzmozdonyt látta el vízzel – 1960 körül épült. Három további vízdaru helye még ma is megtalálható a vágányok között. A „cibaki gőzös” (a nagykállói vonat) itt vételezte a vizet és a szenet, a vonat személyzetének pedig külön laktanyát biztosítottak (ezt ma is vasutas család lakja).

Szintén ekkor épült Tamásipuszta vasútállomása is, egy hatgyermekes vasutas család lakott benne. A férj fogadta és indította a vonatokat, a feleség pedig a jegyeket adta. Állapota miatt az épületet nemrég le kellett bontani.

Az 1970-es évek végéig közlekedtek azok a kocsik, melyek közepén vaskályha működött, amit télen szénnel fűtöttek. Az éjszakai szolgálatos váltókezelő feladata volt, hogy reggelre indulásra készen, befűtve várja az utasokat. Ezt a vonatot az utazóközönség „Csühös”-nek nevezte, a nagykállói vonalat pedig „Cibaki gyorsnak”. Az 1970-1980-as években a debreceni nagyüzemekbe munkások ezrei ingáztak vonaton, így ezen a vonalon is. A vasárnap esti pesti vonatot „fekete vonatnak” is hívták; többek között a laktanyákba visszatérő kiskatonák miatt.

Minden olyan település, ahol vasutat építettek sokkal gyorsabban fejlődött, mint a szomszédos falvak. Az 1980-as években Nyíradonyban naponta harminc tehervagon is megfordult, hozta vagy vitte az árut. A TSZ-ek áruit berakodták – ősszel például almát, helyben nevelt jószágot, lovat, szarvasmarhát, birkát, sertést – az ÁFÉSZ, tüzép, ládagyár áruit meg kirakodták. A szekeres fuvarozás is sok embernek adott kereseti lehetőséget.

Az ötödik vágányon fatalicskán hordták vagonokba a földet a közeli lőtér homokdombjából, hogy az ajkai síküveggyárba szállítsák. A nyírségi homok ugyanis magas kvarctartalma miatt az üveggyártás egyik alapanyaga; Tamásipuszta mellett ma is folyik a homokbányászat.

A nyíradonyi vasútállomás épülete vasúti műemlék, ezért 1985-ben felújították. Nyíradonyban az 1950-es évektől a következő állomásfőnökök szolgáltak: Jávorfi József, Illés Sándor, Nyitrai László, Liszkai Zoltán, Iszák Béla. A jelenlegi állomásfőnök: Pásztor Sándor.

2007-ben a Nagykálló-Nyíradony közötti vonalat bezárták. A zárt szakasz értékét növelik az 1903-ban gyártott sínpárok, melyek a fővonalak cseréje során kerültek ide. Mivel a vonalszakasz máig kitűnő állapotban van, érdemes odafigyelni, Európa többi részén hogyan hasznosítják a használaton kívüli pályákat. Ausztriában például a vasútbarátok és vasutasok versenyeket rendeznek saját kezűleg épített kézihajtányokkal. Ennek első mozzanata lehetett, mikor 2009-ben – a bezárás évfordulóján – vasúti emléktúrát tartottak Nyíradony-Nagykálló között és a résztvevők 23 kilométert gyalogoltak.

2011-ben a nyíradonyi vasútállomáson megtartották a 100 éves évfordulót.

Az állomás melletti kiskertbe bekerült a 36-os kilométert jelző tábla, mely a balkányi úti átjáró mellett állt. „Véletlenül” került a vasutasokhoz, így került megmentésre.

Aki kedveli a vonatok világát és el akar mélyülni a vasutaséletben, mindenképpen olvassa el Moldova György „Akit a mozdony füstje megcsapott” című regényét. A könyv szerzője ugyanis – hogy megismerje a vasutasok életét – beállt szenet lapátolni.

Köszönet a történetekért a nyíradonyi vasutasoknak.