Ezt egy életen át kell játszani

Melisszának, a Nemzeti Kézilabda Akadémia tanulójának fiatalon kellett komoly elhatározást hoznia: ha beadja jelentkezését a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, egész életét a kézilabdának kell szentelnie. Ám Orosz Melissza – Nyíradony város „Akikre büszkék vagyunk” kitüntetettje – bátran lépett erre az útra.

Általános iskolás korában édesanyám is kézilabdázott – kezdte a mesélést – apukám pedig a helyi VVTK labdarúgó edzője. A bátyám focizik, kiskoromban én is, de anya javaslatára – miszerint a foci nem lányos sport – váltottam kézilabdára. Az első pillanatban megszerettem. Általánosban végig néptáncoltam, a művelődési ház volt a második otthonom. Hatodik vagy hetedikes koromban indult kézilabda a sportcsarnokban, ahová testnevelő tanárom, Nagyné Sütő Mariann elhívott. Megszerettem, de a táncot sem akartam abbahagyni. Két évig töprengtem, végül a kézilabdát választottam és a nyíradonyi NBII juniorba kerültem.

Általános iskola után?

Apukám fedezte fel a neten, hogy a válogatott egykori kapitánya, Mocsai Lajos elindította Balatonbogláron a Nemzeti Kézilabda Akadémiát. Szüleim tanácsára felvételiztem és sikerült. Nyíradony szokatlanul messzire került, nem tudtam, hogyan kell közlekedni Budapesten, de belerázódtam. A hétvégéket is a bentlakásos iskolában töltjük, ritkán járunk haza. A negyedik évet kezdem és az osztályunk olyan, mint egy család. Sok időt töltünk együtt, összenőttünk.

Hogy ízlik az akadémia?

Szeretem. Más középiskolához hasonló oktatás folyik, mégis másként működik. Reggel 7 órától edzés, 10:50-14:15-ig tanulás, ebéd után megint edzés. Mikor én kezdtem, egy fiú és egy lány osztály indult; 28 lány, 30 fiú. Eredetileg két évente felvételiztettek volna, de az érdeklődés miatt évente zajlik. Csak kézilabdás előéletűeket vesznek fel.

Hogyan zajlott a felvételi?

Vizsgálták az alkatot, az erőt, az ügyességet, hogy ki milyen csapatból és eredményekkel érkezett. Fizikai és pszichológiai teszten is átestünk, majd méréseket végeztek. Az antropometriai mérésen a várható magasságunkat, súlyunkat, csontozatunkat nézték. Az erőnléti felmérésen medicinlabda-dobást végeztettek hanyatt fekvésből, fotocellás ingafutást (gépek mérték a sprint-teljesítményt), távolugrást és csapatjátékot (a csapatban játszást, az egyéni teljesítményt és a gólerőt).

Nehéz az akadémián?

A számok beszédesek. 29-en kezdtük, de 13-an maradtunk. Volt, aki nem bírta az otthoniak távollétét, mást eltanácsoltak, mert erőnlétét, a kézilabdához való viszonyát vagy a viselkedését kifogásolták. Az iskola és a kollégium házirendje mindenkire érvényes. A koli lány és fiú emelete nem átjárható. Mindkét helyen a társalgó biztosítja az együttlétet, beszélgetést, tévézést, játékot és odakint egy bitumen pálya is akad. A kimenő idejét be kell tartani. Ha mindezekre odafigyelünk, nem nehéz.

Orosz Melissza
Orosz Melissza

Ki fedezte fel a tehetségedet, ki bátorított és most kitől tanulsz?

Először is a szüleimet, azután Nagyné Sütő Mariannt kell megemlítenem, aki az alapokra megtanított. Következő edzőmtől, Bertalan Zoltántól is sokat tanultam. Első évben – míg ki nem öregedtem a serdülő csapatból – Bohus Beáta edzett, majd ifj. Kiss Szilárd és Hajdu János, a jelenlegi edzőim. Előbbi a magyar válogatott junior csapatának edzője, utóbbi a magyar ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya.

Hogy megy a többi tantárgy?

Az érettségi tárgyakon kívül gépírást, jogot, gazdaságtant, informatikát is tanulunk, így az iskola végeztével ügyviteli szakképesítést kapunk. Tanáraink segítőkészek, mindenben támogatnak. Nem nyaggatnak, mikor tudják, hogy délután fontos mérkőzésünk lesz vagy előző nap meccsünk volt. Úgyhogy az idei tanévben az osztályom átlaga lett a legjobb. A képzés négy éves, de a szakmai bizonyítványt csak az ötödik évben megszerezhető, azzal ügyintéző vagy irodai munkát is végezhetünk.

Milyen poszton játszol?

Kicsiként Nyíradonyban szélen játszottam, megnőve irányító és átlövő pozíciókban is. Tetszett a benti játék, mert szeretek cselezni és lőni. Az akadémiára kerülve azonban ismét szélső lettem, mert alacsonyabb vagyok az átlagnál. Bal szélen játszok, ahol az alacsonyabbak, akik gyorsabbak és nagyobbat ugranak. De szeretek is szélen játszani: indulni és könnyű gólokat szerezni, így segítem a csapatot. Idén Hajdu János gyakran áthelyezett irányító pozícióba is, mert gyors vagyok, cselezek, s talpról is jól lövök.

Eddig milyen eredményeket értetek el?

Együtt először – a serdülő bajnokságban – a 98-99-es születésűekkel játszottunk és országos első helyezést értünk el. Tavaly az NBII-ben játszottunk és feljutottunk az NBI B felnőtt és junior korosztályba. A felnőtt csapattal a második, a juniorral a harmadik helyet sikerült megszereznünk. Jelenleg az NBI juniorban játszunk.

Te vagy a Testnevelési Egyetem „Új módszer, új tudás a mindennapos testnevelésben” című módszertani anyag reklámarca. Hogyan ért ez a megtiszteltetés?

Megkértek néhány embert az osztályból, hogy maradjunk nyárra egy oktatófilm kedvéért. Vállaltam, mert ezzel az iskolának is adtam és a nyár is jó a Balatonon. Úgy ítélték meg, hogy az egyik legjobb segítő voltam, így engem tettek címlapra. Tankönyvként került az iskolákba, mert a mindennapos testnevelés beindulásával minden intézményben oktatják a kézilabdát.

Mesélj a terveidről!

Az akadémia után a Testnevelési Egyetemre mennék, még nem döntöttem el, melyik szakra. Szeretnék közben valamelyik budapesti csapatnál játszani, mert kézilabda nélkül nem tudom elképzelni az életemet.

Hol szeretnél majd játszani?

A felnőtt válogatott kézilabda csapat az álmom. Aztán ha továbbléphetek, Norvégiában vagy Dániában folytatnám; tetszik a kézilabdás stílusuk.

Sportolói példaképed?

Külföldi női sportolók közül a norvég válogatott balszélső, Camilla Herrem. Dinamikus, gyors, erőskezű és pontosan céloz. A férfiak közül Uwe Genscheimer, a német férfi válogatott balszélsője. De a holland válogatott irányító, Estavana Polman is kedvencem.

Hogyan telik egy sportoló nyara?

A tanévzárás után mindenki hazaköltözhetett. Kaptunk egy kis pihenőt júniusban, de július közepén már az itthoni felkészülés kezdődik, mivel minden évben kapunk edzéstervet, külön erőnléti és külön futó programot. Július 31-én költözünk vissza és a következő bajnokságra egész augusztusban „edzőtáborozunk” az iskolában. Ilyenkor napi 3-4 edzés is van. Reggel 1 órás futóedzés, majd rövid pihenő, aztán teremedzés, előtte vagy utána kondicionáló edzés, ebéd és pihenés után 4-5 óra körül folytatjuk az edzést, előtte vagy utána prevenció van (has-, hátizom fejlesztés).

Mi hiányzik Nyíradonyból?

Családom és a barátaim. Az általános iskolai osztályom és a Kisliget Néptáncegyüttes. Kimentem megnézni őket a Ligetaljai Napok zárórendezvényén, jó érzés volt.